Wass Albert:
BÚCSÚSZÓ
Előbb-utóbb távoznom kell. Nem tudom mikor és nem tudom hova, csak azt
tudom, hogy időm lejárt. A rám bízott feladatot jól-rosszul elvégeztem s több
mondanivalóm nem maradt. Írónak rendelt az Úr, mégpedig abból a fajtából, akinek nem
szórakoztatás a feladata, nem is a világ szépségeinek dicsérete, hanem mindössze
nemzetének szolgálata. Ezt tettem, ezt végeztem, jól-rosszul, legjobb tudásom szerint.
Hídépítő igyekeztem lenni. Hidat próbáltam verni múlt és jövendő között a
rendelkezésemre álló jelen felhasználásával. Sajnos az építőanyag hitványnak bizonyult.
A lelki és szellemi nyavalyák által legyöngített lélek nem bírta ki a történelem viharait s a
kiáltó szó, ha lelt is halló fülekre, nem volt képes tettekké kovácsolni a nemzet
meggyötört akaratát.
Életem egyetlen feladatának nemzetem megmentését ismertem föl. Ezt pedig csak
úgy láttam megvalósíthatónak, ha sikerül egybefognom a szétszórtságban még
megmaradt erőket egyetlen cél szolgálatára: megismertetni a világgal a magyar
nemzetben rejlő értékeket, lehámozni nemzetemről azt az undorító hamis kérget, amit az
ellenséges propaganda az utolsó évszázad során rákent, rákovácsolt abból a célból, hogy
meggyőzze az emberi világot: a magyar nem egyéb, mint egy Ázsiából idesodródott
műveletlen horda, mely más, derék népek elnyomásából él, kiknek megfékezése és
elpusztítása tehát közös emberi érdek.
Ennek az egyetlen célnak a szolgálatára állítottam be egész életemet. Az
eredmény: valami negyven könyv, melynek jó része egy nemzetközileg elismert és
elfogadott világnyelven hirdeti nemzetünk múltját, erényeit, érdemeit és mindazt a
gazságot, amit mindezekért cserébe a Nyugattól kapott. Vagyis igyekeztem lemosni
meghurcolt, megcsúfolt és meggyalázott nemzetemről az ellenséges propaganda
szennyét. Igyekezetem, sajnos, eredménytelenül maradt. Az óriásira növekedett
ellenséges propaganda-gépezet továbbra is sikerrel szennyezi a magyart és szerencsétlen
népem szóvivői még mindég nem akarják fölismerni azt a szörnyűséges,
megsemmisítésünkre törő veszedelmet, mely egy újabb évszázadon belül a kurdok
sorsára juttathatja nemzetünket.
Nos, én legalább azzal a kétes értékű elégtétellel távozhatok, hogy megtettem a
magamét s a többi már nem az én gondom. Létfenntartási harcára úgy lelkileg mint
szellemileg képtelenné vált nemzetemen még az Úristen sem segíthet, ha hamarosan nem
ébred magára.
De akár magára ébred, akár nem, én már nem leszek itt, hogy elsirassam, vagy
együtt örvendezzek az örvendezőkkel egy esetleges megrendítően szép és csodálatos
föltámadáson, amit csak az Úristen adhat meg egyedül mert más reménységre
lehetőségem sincsen. És ez jól is van így.
Akinek eltelt az ideje, az lelép a pódiumról s átadja helyét az utána
következőknek. Legyen velünk az Úristen kegyelme!
(Czegei Wass Alapítvány irattára )